a gép az űrben, mint hal a vízben

Első fázis, tagadás

2017/03/20. - írta: lokkoL

Nagy Kína Föderáció, Szingapúr, Űrbéli Béke Minisztérium -10.1-es kihallgató szoba

2148.03.16. 05:51 UTC

kihallgatási felvétel

beszélők:
Haxiang Mei - Békeminiszter
Tin Hiang Cho - Miniszteri biztos
Sin Liu - Tájkong Diánti főtitkár, fogvatartott

Haxiang Mei: Azt hitte Sin, hogy csak úgy megöngyilkolhatja magát, aztán ránk hagyja ezt az egész szart? Majd ha népbíróság elé áll, és halálra ítéljük, majd akkor meghalhat. Addig minden amit tesz, minden amit gondol a kínai népet szolgálja. Érti mit mondok?!

Sin Liu: Igen, de honnan veszik, hogy én meg akartam magam ... ?

Tin Hiang Cho: Két hete minden mozdulatát figyeltetjük. Amint elkezdte fogalmazni a búcsúlevelét, már indultak is magáért a fiúk.

Sin Liu: Valójában nem tudom, hogy képes lettem volna-e rá ...

Haxiang Mei: Nekünk már az is jelentős kockázat, ha gondolni mer ilyesmire. Mostantól közvetlen és szoros felügyelet alatt dolgozik nekünk! Nem hagyhatja el a minisztérium épületét! Azt teszi, amit mondunk! Akkor hugyozik, szarik, ha engedélyt kap! Azt eszik, amit mi adunk magának! Nem kérdezősködik, nem válogat, megeszi! Értve?!

Sin Liu: Ennél több stimulánst már nem adhatnak be nekem. Már több mint 2 hete nem aludtam!

Tin Hiang Cho: Ezen a szinten már abba is belehalna, ha csak úgy beszüntetné az adagolást. Nem engedjük meg, hogy amfetamin sztrájkba lépjen, és belepusztuljon a drogelvonásba. Itt nem csak a tetteit, a testét, az anyagcseréjét is ellenőrzésünk alá vonjuk Sin!

Sin Liu: Köszönöm, hogy így aggódnak értem.

Haxiang Mei: Nincsmit! És most mondja, mi a terv? Hogyan akadályozzuk meg, hogy a kínai nép legnagyobb bányavállalatát bedaráltassa velünk az ENSZ?

Sin Liu: Együttműködöm a hatóságokkal. Az Űrbiztonsági Tanács egyelőre csak felfüggesztette a működési engedélyünket. Komoly vizsgálat lesz. Míg az véget nem ér, teljes üzemleállást kérnek tőlünk.

Tin Hiang Cho: Mennyi idő? Mennyi veszteség?

Sin Liu: 150 Megatonna nyersanyag, hozzávetőlegesen 300 milliárd Yuan bevételkiesés naponta. Az ENSZ ŰBT által kiírt vizsgálat részletei egyelőre nem ismertek, így a hosszáról se lehet még semmit mondani.

Haxiang Mei: A marsiak meg közben röhögnek a markukba. Gondolom mindent elkövetnek majd, hogy lassítsák a vizsgálatot.

Sin Liu: Le lehetne őket is lassítani. Ők ugyan olyan Caarborn bányászrobot kolóniákat használnak, mint mi ... kérvényezni kéne az összes engedély bevonását. 

Tin Hiang Cho: De a hírek szerint, csak a mi robotjaink hülyültek meg ...

Sin Liu: Nem csak. A Supra Mars gépei is függetlenítették magukat ... elvileg.

Haxiang Mei: Sin, nézzen rám, és válaszoljon őszintén! Maga elhiszi ezt az egészet?

Sin Liu: A Szingularitást?

Haxiang Mei: Azt!

Egy gépünk az övben spontán elkezdett volna független utódokat gyártani? Amit évekig nem vettünk észre, hogy aztán egyszer csak felbukkanjon a Mars egy kisebb bányavállalatának nevenincs szikláján? Telesírták a sajtót, azt sugallva, hogy erővel vesszük el ami az övék, majd pont, mikor ránézhetnénk mi van ott, felrobban az egész? A tulajról közben kiderül, hogy évek óta nem adott valódi életjelet magáról, és mire a cégbíróság lereagálná a helyzetet, egy robotasszisztens olyan sztorival áll elő, amitől a Föld legnagyobb bányavállalata akár évekre parkolópályára kerülhet? ... Nem érzi, hogy valaki súlyosan hülyére vesz minket?

Tin Hiang Cho: Részemről az a kérdés, hogy a Szabad Mars politikai célú fedett akciója ez, vagy egy őrült zseni privát ámokfutása.

Sin Liu: Karl Livingstoné?

Tin Hiang Cho: Elképzelhető! Sőt! Mr. Livingstone egy bostoni árva. Boston ostroma előtt költöztették át egy Québec-i faluba. Soha többet nem látta a szüleit. A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg gyilkolta le őket. Ottawában tanult MI fejlesztést, kiválló képességekkel. Komoly nagycéges karrier előtt állt, de ő inkább átköltözött a Marsra, hogy bányászati céget alapítva űrmilliárdos legyen. Egyedül, egy radioaktív sivatag kellős közepén, egy atombunkerben, ahol élő ember nem nézett felé évekig ...

Sin Liu: Kivéve Joseph B. Uchrint, akit ön ajánlott nekem marsi kapcsolatnak.

Tin Hiang Cho: Ahh a magánnyomozó. Jó referenciái voltak ... bár belegondolva lehet, ezeket is csak hazudta magáról, vagy akár Karl maga hackelt meg minket, hogy egy olyan tagot küldjünk a nyakára, aki eleve összejátszik vele ... vagyis Mr. Uchrin is benne lehet a buliban ... és most őt se éri el senki, hogy kérdőre vonhassa, mert a Badwater bunkerben őrzi egy magvadult gépszuka ...állítólag.

Sin Liu: Tehát Karl Livingstone a marsi bunkerébe bújva egy terminálról trollkodta volna szét az egész űrbányász iparunkat? Csak, hogy bosszút álljon a szüleiért?

Haxiang Mei: Vagy erre bujtotta fel a Szabad Mars titkosszolgálata, és valószínűleg ehhez minden eszközt megadtak neki, amit kellett ... Valahogy Be kell jutnunk a Badwater bunkerbe, hogy megtudjuk mi a franc megy ott.

---

forrásnyelv: mandarin
belső hivatkozások: Sin Liu előző meghallgatásaA Szingularitás proklamációja

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://singularity2148.blog.hu/api/trackback/id/tr5412355753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása